ac_csapatmunka_kis_irodakban

Sokszor tapasztalom, hogy akár 3-4 fős irodák még hagyományosan, egyéni fájlokban („szóló PLN fájlokban”) dolgoznak csapatmunka helyett. Pedig már 2 fős csapatban is sokat lendít a munka hatékonyságán / sebességén, ha egyszerre többen tudunk a projektben tevékenykedni. Nézzünk át pár dolgot, amik miatt érdemes belevágni egy csapatmunka szerver beüzemelésébe, esettanulmány formájában.

Az egyetemen a szobatársammal felméréseket végeztünk. A „sima” PLN fájlokba rajzolás, azok megosztása (email, felhőtár, stb), összehangolása kettőnkkel és ellenőrzése nem tűnt túl hatékonynak. Egy építész hallgatónak pedig az idő a legnagyobb versenytársa 🙂 Így hát a saját asztali gépemre telepítettem az akkori BIM Server-t a 16-os Archicad-hez. Egyszerre ugyanabban a tervfájlban dolgozhattunk, ami rengeteg dolgot leegyszerűsített. Ezzel rohamosan felgyorsult a feldolgozásunk, egyre több és egyre nagyobb megbízást kaptunk, mindenki megelégedésére. Ketten négy ember munkáját végeztük el egységnyi idő alatt.

Nézzük át, mi okozta a nagyfokú hatékonyság növekedésünket:

  1. Amíg egyikőnk a felmérés „szabadkézi” rajzait digitalizálta a fájlban, a másik már a modellt tudta építeni: Azon már nem kellett gondolkoznia, hogy a felmérés során miért úgy rajzolta a rajzoló, ahogy és hogy melyik papírra került az egyik elrontott szoba rajza, „ész nélkül” épülhetett a modell igen gyorsan. Egyszerre tudtunk haladni a munkával.
  2. Amíg épült a modell, ugyanabban az időben elkezdődhetett a terv ellenőrzése is, illetve az extra tervlapok elkészítése (nem volt mindig sablonfájlunk nekünk sem 🙂 ). Kifejezetten jó volt, hogy csapatmunkában „élőképes” észrevételeket lehet küldeni: A hibás elemeket átküldve a másiknak egy kattintásra oda lehet ugrani a modelltérben és nem kell keresgetni semmit sem.
  3. Út közben is tudtunk dolgozni. Amíg egyikőnk keletre, a másikunk pedig nyugatra vonatozott 3-4 órát, továbbra is folyt a munka: Egyszerre, ugyanabban a modellben. A csapatmunka technológiájából adódóan nagyon kevés adatforgalmat generál, így az akkori gyenge mobilinternet eléréssel és az akadozó MÁV wifi-vel is zökkenőmentesen üzemelt.
  4. Ha szükségünk volt a tervben egy új könyvtárra, akkor azt egyszerűen hozzáadta valaki a csapatmunka tervhez és mindenkinek azonnal elérhetővé vált. Ha PLN fájlokban dolgozunk, akkor a másik gépén minden egyes alkalommal újra hozzá kellett volna adni ezt a könyvtárat, ha nincsen meg teljesen ugyan az a fájlrendszer nála is. (Saját adatszerver, VPN, stb nem állt akkor rendelkezésünkre.) PLA fájlokkal is lassítottuk volna a terveket (beágyazott könyvtár!) és az alap könyvtárak is hiányosak lehettek volna.
  5. Az elkészült tervfájlokat nem kellett fájlmegosztókon tárolni, a megbízónk (aki szintén használt Archicad-et) egyszerűen letölthette a szerverről, amikor neki szüksége volt rá. Újra és újra, ha éppen úgy adódott.
  6. Ehhez külön betekintői jogosultságot tudtunk adni: A korlátozott jogosultságokkal elérhetetlenné tudtunk tenni egy csomó funkciót az Archicad-ben, így el tudtuk kerülni, hogy a kevésbé jártasak bármit is módosítani tudjanak a tervekben. Mégis megmaradt a szoftverben való navigálás számukra (és a munkaközi ellenőrzés) illetve el tudták készíteni a PLN mentést, ha szükség volt rá, munkaközi állapotban is.
  7. A projektfájljaink biztonsági mentése és verziókezelése teljesen automatikusan megtörtént a felügyeletünk nélkül. Ennek gyakorisága teljesen testreszabható. Így nem kellett aggódnunk, hogy bármi is elveszik vagy megsérül. Erről a szerver önállóan gondoskodott.
  8. A BIM Server (illetve a mai BIMcloud Basic) teljesen ingyenes. Mivel csak ketten voltunk, így külön szerver gépet sem kellett vásárolnunk. A saját asztali gépemre telepítettem a szervert, amin mellette dolgoztam és mindig rendelkezésre állt, mikor szükségünk volt rá. Tehát a mini irodánk 0 forintos befektetéssel tudott szintet lépni és több bevételt is termeltünk.

Ezek már önmagukban is nagyon jók, de lássunk még pár dolgot, amik egy építész irodának még további könnyebbséget jelenthet:

  • Home office idején extra könnyebbség az adatkommunikáció: Nem kell a nagy PLN fájlokat feltölteni és megosztani, bajlódni a könyvtárakkal amivel csak feleslegesen megy a munkaidő.
  • Alacsony létszám esetén (2-3 fő) elegendő az egyik munkagépre felrakni a csapatmunka szoftvert, nem kell új számítógépre költeni. A tapasztalat azt mutatja, hogy kisebb projektek elfutnak még így.
  • Külső szakági tervezők, akik szintén Archicad-ben dolgoznak, könnyedén csatlakozhatnak a tervhez (belsőépítész, statikus vagy akár a gépész tervező is). Így nem kell a szakági tervek koordinációjával, ellenőrzésével, összemásolásával stb. bajlódni, egyetlen fájlban tudtok dolgozni valós időben. Ezzel további időt lehet megspórolni.
  • Ha racionalizálni lehet a munkaidőt, akkor munkaügyi gondokat is meg lehet vele oldani: Kevesebb idő alatt készül el a feladat, ezért másra is jut idő (kreatív feladatok, új projektek vagy éppen pihenés), illetve akár új munkatárs felvételét is későbbre lehet halasztani, amivel a fejlődő irodának további költséget lehet megspórolni.

Ha eszedbe jutott egy építésziroda, ahol még nem használnak csapatmunka szervert, sokat segítenél vele nekik a fejlődésükben, ha eljuttatnád számukra ezt a cikket. Ha pedig kedvet kaptatok saját csapatmunka szerver beüzemeléséhez, keressetek bátran, szívesen segítek benne.

Hasznos volt számodra a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Rectangle 5314

Nochta Tamás vagyok

Építész irodákat teszek hatékonyabbá

“Én is építész vagyok, csak egy kicsit kockább 🙂 “

2015 óta folyamatosan kutatom a tervezőszoftverekben rejlő lehetőségeket, építészként pedig pontosan tudom mik azok a minden nap előforduló, időpocsékoló feladatok. Jó informatikushoz híven viszont minden ismétlődő, monton feladatot próbálok automatizálni, hogy több tér maradjon a kreativitásnak.

Folyamatosan részt veszek élő projektekben, 7-8 irodával állok napi kapcsolatban és eddig több, mint 20 irodával dolgoztam együtt fejlesztőként, trénerként, BIM menedzserként vagy projektvezetőként.

Új pc konfiguráció:

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy nem maradj le az új cikkekről!

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK
Távoli asztal konfigurálása – biztonságosan

Távoli asztal konfigurálása – biztonságosan

Sokan nem tudják, de a Windows rendszerek beépítve tartalmaznak egy egész jó ingyenes távoli asztalos kapcsolódási lehetőséget. Az alapbeállításaival nem...

by Nochta Tamás10 Min read
Tovább olvasom
Archicad csapatmunka kis irodákban

Archicad csapatmunka kis irodákban

Sokszor tapasztalom, hogy akár 3-4 fős irodák még hagyományosan, egyéni fájlokban ("szóló PLN fájlokban") dolgoznak csapatmunka helyett. Pedig már 2 fős csapatban is sokat...

by Nochta Tamás6 Min read
Tovább olvasom
Optimális Archicad konfiguráció? – 2021

Optimális Archicad konfiguráció? – 2021

Az elmúlt pár hónapban több különböző erősségű konfigurációval is dolgoztam Archicad-ben. Nagyon tanulságos időszak volt, melyből néhány fontosabb gondolatot mindenképpen...

by Nochta Tamás6 Min read
Tovább olvasom