nochta-tamas-epiteszinformatika-portre

Kicsi korom óta két dolog foglalkoztat igazán: az építés és a technikai újdonságok. Logikusan és rendszerekben gondolkozom. Proaktívan és precízen dolgozom, néha talán túlságosan is. Kislétszámú építészirodák hatékonyságának növelésével foglalkozom és BIM projektmenedzsmenttel. Olyan innovatív megoldásokat építünk be a napi rutinba, amelyekkel növelhetik versenyképességüket, munkafolyamataik egyszerűsíthetők és termelési kapacitásuk növekedik. Adatvezérelt döntéseket hozunk, melyekkel az egyéni és vállalkozás fejlesztés könnyebben tervezhető és ellenőrizhető.

A számítógépekkel általános iskolában ismerkedtem meg. Nem telt el sok idő, mire az első gépem darabjaira szedtem, átkonfiguráltam és hálózatba kötöttem egy cimborámmal.
Gimnáziumban informatikai szakon megismerkedtem a hálózati rendszerekkel, adatbázisokkal, programozással, megcsináltam az ECDL vizsgát. Az egyik osztálytársammal megtanultunk “igazi” számítógépeket építeni. Szabadidőnkben CAD szoftverekkel ismerkedtünk: tervrajzok alapján 3D autó modelleket akartunk készíteni, több-kevesebb sikerrel. A gimi alatt “Excel mágusként” is dolgoztam.

Az éles váltás aztán az egyetemen jött: Ekkor került igazán előtérbe a másik érdeklődési köröm, az építés. Így indultam el az építészmérnöki szakma felé. Mivel folyamatosan körülvesznek a kütyük és műszaki, barkácsoló beállítottságú vagyok, hamar elkezdtem kutatni hogyan lehet segítségemre a számítógép ezen a területen is. Próbáltam beilleszkedni informatikusként a sok művész közé. El kellett telnie egy kis időnek, mire megtaláltuk a közös hangot és kiderítettem, miben tudok a segítségükre lenni:

Az építőipari információtechnológiai fejlődés előrehaladtával, ebben az irányban létrehozott szabványok miatt néhány éven belül megkerülhetetlen lesz a BIM (Building Information Management). A nagyobb irodák, saját BIM Managerrel, lépést fognak tartani a változó megrendelői igényekkel, szabványokkal, követelményekkel. A kis irodák viszont külső BIM Manager segítségével tudnák megőrizni versenyképességüket, kivenni a részüket a BIM-hez kötött nagyobb (és) állami projektekből.

Ügyfeleim közé tartoznak fejlődni vágyó kislétszámú építész és belsőépítész irodák, akik Archicad-del (is) dolgoznak és szeretnének a BIM alapú mérnöki munka útjára lépni. Akiknek fontos a költséghatékonyság és a hatékony munka egyben. Akik hisznek a rájuk szabott munkamódszerekben és egy jól szervezett csapat sikerességében.

A tapasztalatok alapján egy ilyen modern 10 fős iroda akár 15-20 fő hagyományos munkáját is el tudja végezni, tehát a termelékenység növekedése már önmagában egy megtérülő befektetés.

 

Hasznos volt számodra a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Rectangle 5314

Nochta Tamás vagyok

Építész irodákat teszek hatékonyabbá

“Én is építész vagyok, csak egy kicsit kockább 🙂 “

2015 óta folyamatosan kutatom a tervezőszoftverekben rejlő lehetőségeket, építészként pedig pontosan tudom mik azok a minden nap előforduló, időpocsékoló feladatok. Jó informatikushoz híven viszont minden ismétlődő, monton feladatot próbálok automatizálni, hogy több tér maradjon a kreativitásnak.

Folyamatosan részt veszek élő projektekben, 7-8 irodával állok napi kapcsolatban és eddig több, mint 20 irodával dolgoztam együtt fejlesztőként, trénerként, BIM menedzserként vagy projektvezetőként.

Új pc konfiguráció:

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy nem maradj le az új cikkekről!

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK
Távoli asztal konfigurálása – biztonságosan

Távoli asztal konfigurálása – biztonságosan

Sokan nem tudják, de a Windows rendszerek beépítve tartalmaznak egy egész jó ingyenes távoli asztalos kapcsolódási lehetőséget. Az alapbeállításaival nem...

by Nochta Tamás10 Min read
Tovább olvasom
Archicad csapatmunka kis irodákban

Archicad csapatmunka kis irodákban

Sokszor tapasztalom, hogy akár 3-4 fős irodák még hagyományosan, egyéni fájlokban ("szóló PLN fájlokban") dolgoznak csapatmunka helyett. Pedig már 2 fős csapatban is sokat...

by Nochta Tamás6 Min read
Tovább olvasom
Optimális Archicad konfiguráció? – 2021

Optimális Archicad konfiguráció? – 2021

Az elmúlt pár hónapban több különböző erősségű konfigurációval is dolgoztam Archicad-ben. Nagyon tanulságos időszak volt, melyből néhány fontosabb gondolatot mindenképpen...

by Nochta Tamás6 Min read
Tovább olvasom