Egy kis műhely bejegyzés következik!
Az Építész Informatikánál ötvözzük az informatikát és az építőipari digitális megoldásokat. Megtervezzük a projektekhez, szoftverekhez szükséges hardver parkot, megtanítjuk a használatát, segítünk a kreatív elméknek a kockaságokban. Ebből adódik, hogy az eszközök üzemeltetésében is segédkezünk. (rendszerüzemeltetünk)
Egyik kedvenc funkciómról, az ütemezett rendszerfrissítés hasznosságáról, automata rendszer újraindításról hoztam pár gondolatot: Mi hogyan csináljuk?
Építészként nem szeretjük az Archicad-et bezárni. Főleg azért, mert a bezárás folyamata is hosszadalmas egy nagyobb épületnél és általában 5 példányt tartunk nyitva. Aztán másnap reggel még több idő ezeket megnyitni. Nap eleje és vége összesen fél óra – óra idő kiesés is lehet. Így hát a gépet a nap végével jó esetben készenlétre tesszük, vagy hibernáljuk, reggel pedig ébresztjük és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. (Sokan pedig bekapcsolva hagyják a gépet éjszakára is, de erről később.)
Az általában önjáró rendszer frissítések aztán időnként meglepik az embert: Reggelre váratlanul újraindult a gép, vagy csak elfelejtettük, hogy szólt róla és minden nyitott terv, táblázat, email piszkozat bezárult, elveszett néhány dolog. Kezdődhet a vadászat.
Mi kiiktattuk az ilyen jellegű automatikus rendszer frissítéseket. Minden frissítés ütemezetten történik, ahogyan a számítógép újraindítása is tervezhetővé vált ezáltal. A távfelügyeleti szoftverünk kéthetente csütörtökönként indítja útjára a kiválasztott frissítő csomagokat észrevétlenül a háttérben. Amennyiben szükséges a gép újraindítása, egy minden ablak elé kerülő elég szembetűnő üzenettel kéri meg a felhasználót, hogy mentse el a munkáját, zárja be a programokat és indítsa újra a gépet. Az újraindítást egy intervallumon belül lehet halasztani. Így mindenki kényelmesen a saját munka ritmusához tudja igazítani csütörtökön-pénteken a nem várt feladatot: Az Archicad bezárása.
Én személy szerint inkább ebéd időre szeretem időzíteni ezt a procedúrát: ebéd alatt bezárulnak a szoftverek, a délutáni kávé mellett pedig elindulnak.