BIM Managerként részt vettem egy sok irodás, kísérleti BIM projektben. Meglévő épületeket kellett felmérni, majd Archicad-ben modellezni egy, a megrendelő által kiadott Archicad 23 sablonfájlba. Ezekből IFC fájlokat kellett generálnunk, amik egy készülőfélben lévő üzemeltetési szoftverbe lettek importálva. Többféle felmérési módszerrel is találkozhattunk: hagyományos kézi lézeres távmérős, lézerszkennelés és az OrthoGraph sajátja, ami rögtön IFC fájlokat köp ki. 🙂

lézerszkennelt épületbelső

Lézerszkennelt csarnokbelső kívülről

 

Kiindulás

Kaptunk a megrendelőtől egy vaskos dokumentumot is, amiben részletesen leírta mit hogyan vár el. BIM Manager szempontból ez egy érdekes, újdonságokat is tartalmazó projekt, időben és erőforrások szempontjából is jól tervezhető.

Ennek ellenére nagyon „izgalmasan” alakult a projekt, ugyanis az alvállalkozó partnerek jelentősen túlbecsülték a tudásukat és kapacitásukat is, így veszélybe került a komplett projekt sikere. Úgy vágtak bele az egészbe, hogy a döntéshozók egyáltalán nem értették mit kell csinálni és a csapatuk sem volt rá felkészülve. Természetesen ez már csak az utolsó pillanatokban derült ki. Volt olyan alvállalkozó, aki három héttel a leadás előtt lemondta mind a 6 épületét (kb a teljes projekt 40%-a). Jött a nagy kapkodás, munkaerő átcsoportosítás, interjúztatás a nyári szabadságolások kellős közepén. Mondanom sem kell, hatalmas kalamajka lett belőle.

 

Hogyan tudtunk mégis felülkerekedni a helyzeten és sikeresen leadni mindent?

Egyrészt találtunk még bevonható munkaerőt nálunk, ismerős irodáknál és még új embert is vettünk fel – tegnapi kezdéssel. Ekkor kezdtem el a telefonos előszűrést fejleszteni, hiszen nem volt időnk mindenkivel személyesen elbeszélgetni és megtapasztalni mire képes.

Kifejezetten a projektre készített, célzott kérdéssorral hamar kiderült, ha valaki alkalmas a feladatra.

Másrészt BIM Managerként segítettem mindenkinek értelmezni a feladat leírást, a követelményeket, megmagyaráztam mire miért van szükség és a megrendelőnek miért pont úgy van szüksége rá. Összeraktam Trelloban egy egyszerűen kezelhető és mindenki számára látványos ütemtervet: A rajzolóknak az utolsó részletekig pontosan leírtam a modellezés menetét napi bontásban, társasjáték szerűen, mire mi épül, mikorra mit kell elkészíteni a sikeres záráshoz. A vezetők számára vizuálisan is jól látható volt a projekt előrehaladása. Ha valami nem a szükséges tempóval  haladt, azonnal további munkaerőt lehetett mozgósítani. Nagyon gyorsan tudtunk így reagálni a problémákra és azokat szinte azonnal meg is oldottuk.

Ez egy nagyon szoros ütemterv volt, hiszen fordítva kellett tervezni: A rendelkezésre álló időt osztottam szét a feladatok között, de azért még éppen teljesíthető volt ekkora csapattal. Mindent előre kitaláltam számukra, csak át kellett kapcsolniuk kicsit „droid” üzemmódba és a “játékszabályok” szerint dolgozni.

Részlet a Trello projektmenedzsmentből

Részlet az akkori Trello ütemtervből

 

Az Archicad nyújtotta lehetőségeket is kihasználtuk:

Először is ott volt a kiadott sablonfájl, amiben bekészítettek egy előre definiált elem szettet az építkezéshez. Kicsit fel kellett turbózni a fájlt automatikusan generálódó nézetekkel, tervlap sablonokkal, publikálási készletekkel, stb. Majd ezek segítségével és a megrendelő BIM kézikönyve alapján összeraktunk egy Kedvenc készletet a sablonba. A Kedvenceknek az az előnye, hogy majdnem a szokásos 3D modellezésre tudtuk egyszerűsíteni a folyamatokat. A modell elemek információ tartalmát nem kell minden egyes alkalommal kézzel feltölteni, hanem egy Kedvenc elemeket használva azok szinte minden szükséges információt tartalmaznak. Így a projekt összes épületében konzisztens minőséget tudtunk tartani minden szempontból. Rengeteg időt spóroltunk meg a nézetek és tervlapok előregyártásával is. A terv ellenőrzés felgyorsítására különféle automata listákat és modellnézet felülírásokat alkalmaztunk. Ezek pirossal emelték ki a hibásan modellezett, információ hiányos elemeket. Emberi bogarászás nélkül a hibák legnagyobb részét a szoftver teljesen automatikusan megkereste. A hibák javítása ez után már könnyedén elkészült. Háttér támogatásként persze folyamatosan konzultáltam mindenkivel: Hogyan halad, mik okoznak éppen nehézséget és hogyan tudnék neki ebben segíteni.

Hihetetlen, de végül sikerült időben leadni az egész tervcsomagot! Egy év távlatából visszagondolva sem volt könnyű feladat, de szerintem mindenki rengeteget tanult és fejlődött belőle. Persze akkor sokat izgultunk és mérgelődtünk…

Kész BIM modell és a lézerszkennelt pontfelhő egymáson

Lézerszkennelt pontfelhő és a kész BIM modell egymáson

 

Összefoglalva tehát egy BIM-es projekt minimum szükséges mozzanatait:

  1. Értsd meg pontosan a megrendelői elvárásokat. A 3D modell még nem BIM! Az csak „BM”, hiányzik belőle az információ.
  2. Elő kell készíteni a terepet a munkatársak számára: Kell egy nagyon pontos sablonfájl, amiben felépülhetnek az információs modellek. Ezzel tudod a legtöbb időt és energiát megspórolni a projekt tartama során, szóval szánj rá elég időt és figyelmet.
  3. Pontosan el kell magyarázni a tervező csapatnak, mit hogyan kell megcsinálni. Ennek a hátterét is érdemes megosztani velük, hogy teljesen tiszta legyen a kép.
  4. Ütemtervet kell készíteni, melyben lehetőség szerint minden feladatot kitalálsz a modellezőknek és pontos logikai sorrendbe is helyezed őket. Célszerű ezt is sablonizálni és a külön épületekhez igazítani kicsit. Ettől lesz nagyon gyors az egész.

     

       +1. Kell a folyamatos személyes kontakt, támogatás és segítségnyújtás. Enélkül befulladt volna az egész, hiába a jó háttér.

 

Vélemények.

Így vélekedik a feladatról az egyik frissdiplomás modellező munkatársam, Beóka Balázs. Ő egy vegyes technikával felmért, félbehagyott épület modellezésébe segített be: Az épület belsejét OrthoGraph-ból exportált IFC modellből kaptuk, a külső geometriát pedig lézerszkennelésből.

A feladat szerintem könnyebb volt mint első elképzelésre gondoltam, pontfelhőt és BIM-et használni. Örültem pl. hogy ha írtam neked minden kérdésre válaszoltál, majdnem bármikor még hétvégén is kérdezhettem tőled. Az ovi szerintem jó hangulatú munka volt. Nehézség volt összehangolni a két felmérési technikát és egy folytonos modellt építeni belőlük. Szerintem mindent jól átadtál a feladat elvégzéséhez.

Megkérdeztem Gál Tamást, a projekt egyik menedzserét a Kermann BIM üzletágától, ő hogyan látja egy év távlatából a projektet.

Egy nagyon komplex elvárásrendszerrel találkoztunk a projekt előkészítése során, de már olyan fázisban, hogy a megrendelői igény átformálására nem volt lehetőség, a beszerzés kötöttségei miatt. Ez azt is jelentette, hogy olyan feladatokat kellett elvégezni és produktumokat leadni, aminek a felhasználhatóságával kapcsolatban voltak kételyeim. Ilyenkor abban lehet bízni, hogy a tapasztalatokat fel lehet használni egy következő munkához. Ahogy a referenciák között is írtam Tomi nélkül nem tudtuk volna befejezni, megvalósítani a feladatot. Az emberek megtalálása, a jelöltek és az alvállalkozók képességeinek gyors felmérése, a munka pontos szervezése, a CADmankók kiosztása, megalkotása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy az elvárt minőségben leadható legyen minden anyag.

Az általunk képviselt OrthoGraph épületfelmérési szoftverrel elsősorban üzemeltetési célú modelleket készítünk, ahol a felújításokhoz szükséges információkat tudjunk gombnyomásra kinyerni a rendszerből, illetve naprakészen tartani azt a modellt, amiből persze IFC-k is kinyerhetők. A közös munka is ezt a percepciót erősítette.

 

Köszönöm szépen a lehetőséget, igazán izgalmas projekt volt.

Ha másnak is hasznos lehet ez a tapasztalat, oszd meg vele is!

Hasznos volt számodra a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Rectangle 5314

Nochta Tamás vagyok

Építész irodákat teszek hatékonyabbá

“Én is építész vagyok, csak egy kicsit kockább 🙂 “

2015 óta folyamatosan kutatom a tervezőszoftverekben rejlő lehetőségeket, építészként pedig pontosan tudom mik azok a minden nap előforduló, időpocsékoló feladatok. Jó informatikushoz híven viszont minden ismétlődő, monton feladatot próbálok automatizálni, hogy több tér maradjon a kreativitásnak.

Folyamatosan részt veszek élő projektekben, 7-8 irodával állok napi kapcsolatban és eddig több, mint 20 irodával dolgoztam együtt fejlesztőként, trénerként, BIM menedzserként vagy projektvezetőként.

Új pc konfiguráció:

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy nem maradj le az új cikkekről!

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK
Távoli asztal konfigurálása – biztonságosan

Távoli asztal konfigurálása – biztonságosan

Sokan nem tudják, de a Windows rendszerek beépítve tartalmaznak egy egész jó ingyenes távoli asztalos kapcsolódási lehetőséget. Az alapbeállításaival nem...

by Nochta Tamás10 Min read
Tovább olvasom
Optimális Archicad konfiguráció? – 2021

Optimális Archicad konfiguráció? – 2021

Az elmúlt pár hónapban több különböző erősségű konfigurációval is dolgoztam Archicad-ben. Nagyon tanulságos időszak volt, melyből néhány fontosabb gondolatot mindenképpen...

by Nochta Tamás6 Min read
Tovább olvasom
Módszerek, melyekkel gyorsíthatjuk az Archicad-es munkát

Módszerek, melyekkel gyorsíthatjuk az Archicad-es munkát

Nézzünk át néhány dolgot, amik egy alapvetően tiszta tervben is komoly lassulást okozhatnak a szoftverben: TAB-ok / Fülek Az újabb...

by Nochta Tamás6 Min read
Tovább olvasom